×

 

A csontritkulás az életkor velejárója?

A csontritkulás, lassan kialakuló betegség, kezdetben nem okoz tüneteket, legrosszabb esetben az első csonttörés figyelmeztet a betegségre. Az igazolt, határértéket meghaladó csontritkulás kezelése, rendszeres, elsősorban gyógyszeres, tablettás, vagy injekciós, infúziós kezelését teszik szükségessé, lehetőségeinktől, személyiségünktől, és állapotunktól függően.

A csontsűrűséget egyrészt a csont ásványi anyag-, másrészt szerves anyag tartalma határozza meg. Férfiak esetében a csontritkulás később és kisebb arányban jelentkezik, mint nőknél, eleve a férfiak általában nagyobb csonttömeggel rendelkeznek. 75 éves kor felett azonban a csontritkulás férfiakban már ugyanolyan gyakori. A csontritkulás mértéke attól is függ, hogy 35 éves korig mekkora csonttömegre tett szert valaki és későbbiekben milyen gyorsan kezd el a csonttömegből veszíteni. Minél nagyobb volt a maximális csonttömeg, annál kevésbé valószínű, hogy az időskori csontvesztés eljut a csontritkulás stádiumába. Csontritkulás előrehaladott formájában már lehajolás, kisebb tárgy felemelése, köhögés is csonttöréshez vezethet, a csigolyák a test súlyától összeroppanhatnak. Leggyakoribb törésre hajlamos területek a gerinc, a combnyak, a medence és a csukló csontjai.

Egyensúly csontritkulás esetén?

A gyógyszerek mellékhatásaira jellemző, ha pontosan betartjuk a szedésre vonatkozó utasításokat, akkor nem gyakoriak. Emellett D vitamin és Ca kiegészítésre mindenképp szükség van. A csontritkulásos betegek fizikai aktivitására is hangsúlyt kell fektetni! A függőleges helyzetű testedzés, a rendszeres séta vagy a tánc is rendkívül kedvezően befolyásolhatja a folyamatot. A fizikai aktivitást, erőnlétet és egyensúlyt naponta fejleszteni kell. Masszázs általában csak wellness jelleggel javasolt, fizikoterápiát csak bizonyos panaszok esetén szükséges. Amennyiben még nem áll fenn definitív csontritkulás, csak gyengébb a csontminőség, de még nem éri el a határértéket, akkor elegendő a D vitamin, Ca rendszeres pótlása, illetve a fentiekben is említett testmozgás. Ebben az esetben kiegészítő gyógyszeres kezelés még nem szükséges.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Rendszeres gerinctornával, kiegyensúlyozott táplálkozással megelőzhető az állapot további romlása. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, a téli időszakban fontos a D-vitaminpótlás, és egész évben kalcium szedése is javasolt, mert abból a napi igény több mint amennyit a táplálékkal elfogyasztunk. Nagyon fontos odafigyelni az étrendünkre. A zöldségek segíthetnek megakadályozni a csontritkulást, különösen ajánlott a káposzta, a brokkoli, a karfiol és kelbimbó fogyasztása, a vitamin- és nyomelem pótlás. Kalcium a D-, a B6-, a C-, a K-vitamin és a folsav fontos építőelemei a csontoknak. Vigyázni kell a túlzott foszfor-bevitellel, ez ugyanis akadályozza a kalcium beépülését, éppen ezért kerülendők például a szénsavas üdítők, az ömlesztett sajtok, a belsőségek, és a foszfátokat tartalmazó élelmiszerek fogyasztása. A dohányzás, a túlzott kávé- és alkoholfogyasztás, a helytelen táplálkozás, mozgásszegény életmód jelentősen megnövelik a csontritkulás kockázatát. A rendszeres mozgás lehet a megelőzés és a folyamat fékezésének egyik kulcsa, hogy megóvjuk csontjaink egészségét.