×

Az Arthritis egy gyulladás a porcokban és az ízületekben. A gyulladás pedig vörösséget, melegséget, fájdalmat és duzzadást okoz. Elsődlegesen az 50 év feletti korosztályt érinti. Az Arthritis főként a lábfej betegsége, ahol ugyanis 33 ízület található, és fertőzöttségük komoly fájdalommal jár.

Osteoarthritis

Az arthitisnek különböző fajtái léteznek. Az egyik legelterjedtebb az osteoarthritis, ami feszüléssel és a lábízületek elhasználódásával jár. A mozgás nehézkessé és fájdalmassá válik. A fájdalom és a duzzanat fokozódik járás és állás közben, ill. pihenés után merevség következik be.

Köszvény

A köszvény is egyfajta arthitis, ami szintén lábfejproblémákhoz vezet, elsősorban férfiaknál jelent gyakori problémát. Általában rohamszerűen, éjszaka jelentkezik az ízületek megduzzadásával, nyomásérzékenységgel, bőrpírral.
A köszvény kialakulásában szerepet játszhat az öröklődés, a mértéktelen alkoholfogyasztás vagy túlsúly, egyes betegségek, mint például a cukorbetegség, a magas vérzsírszint vagy az érelmeszesedés, illetve egyes gyógyszerek. Ilyen például az aszpirin is, melyről ismeretes hogy fokozza a húgysavtermelődést.
A köszvény kialakulásának oka az, hogy a felesleges húgysav kicsapódik, kristályok gyűlnek össze a nagylábujj ízületeiben és környékén. A nagylábujj a központ, ha a megterhelést és nyomást nézzük járás közben, bizony gyakran vezet komoly fájdalomhoz a nagylábujjban.

Izületi csúz

Egy másik fajtája az arthritisnek az ízületi csúz. Bármilyen korosztálynál kialakulhat és nincs ismert okozója. Az ízületi csúz a legbénítóbb formája az arthitisnek, ami bármilyen korban előfordulhat. Lebénult eldeformálódásokat okozhat az ízületekben kihatva az egész testre.
Mi okozhatja?
Számos dolog okozhatja az arthitist. Az örökletesség nagy szerepet játszik, habár, az arthitis tünetei számos más tényezőtől is kialakulhatnak. Néhány ezek közül bakteriális és vírusos fertőzés által, receptes vagy recept nélküli gyógyszerektől, traumás sérülésektől és bélproblémáktól alakulhat ki.
Lábujjproblémák gyakran alakulnak ki az arthitis eredményeképpen. Problémák alakulhatnak ki a sarok, és a boka területén is.

Kezelés és megelőzés

Nem szükséges műtéti beavatkozás, javasolt a megfelelő lábbeli viselete, orthotics és/vagy lábujj alátámasztás. Arthritis lábbelik a következő előnyöket foglalják magukban:
• Magas, széles hely a lábujjaknak
• Kivehető talpbetét
• Rocker betétek kimondottan ilyen betegségre tervezve, amik megkönnyítik a járást, azáltal, hogy leveszik a megterhelést a láb elülső részéről.
Az arthritis lábbeliknek a láb duzzadásához is alakulniuk kell. Ezek a cipők egy Plastazote nevű anyagból készülnek, mert ez az anyag alakul a láb formájához ezáltal biztosítja a megfelelő kényelmet. A megfelelő lábbeli és betét csökkenti a nyomást a lábfejen.
Lábujj támasztás, mint például gél lábujjsapkák, gél lábujjpajzs, gél lábujj egyenesítők adhatnak enyhülést a fájdalomból.